|
Az iskola története|Dolgozók|Osztályok|Specialitások|Alapdokumentumok
__________________________________________________________________________________
Az 1980-as
évek elején, Bonyhádon két általános iskola működött. A tanulólétszám növekedése
következtében több szükségtanteremben, 11 helyszínen folyt ekkor a városban az
alapfokú oktatás, így szükségessé vált a Fáy lakótelep központjában új iskola
létesítése.
A III. sz. Általános Iskola
első tanévét a megye legmodernebb intézményeként 1984-ben kezdte meg Bősze
István igazgatásával. A 28 tanulócsoportban 822 tanuló vehette birtokba a 24
tantermet, a szaktantermeket, a 600 m2-es tornatermet, a könyvtárat és az 1000
adagos éttermet.
Az 55 fős tantestület a másik
két intézmény tanári karából vált ki, illetve új pedagógusok felvételére is sor
került. Az első tanévben a 8 osztályos képzési- és napközis rendszerű iskolában
az emelt szintű német nyelv oktatását kezdték meg.
1989-ben felépült a Városi
Tanuszoda, így az 1989/1990-es tanévtől bevezették az emelt szintű úszás
oktatását is. Ettől a tanévtől a szülői igényeknek megfelelően az emelt szintű
angol nyelv oktatását is beépítették képzési rendszerükbe. Az 1992/93. tanévtől
első és második évfolyamon magyar nyelv és irodalom tantárgyból fejlesztő
csoport működik.
A város polgármestere Oroszki
István kezdeményezése 1999-ben Széchenyi István születésének bicentenáriuma
tiszteletére a III. Sz. Általános Iskola Széchenyi István országos
vetélkedősorozatot hirdetett. Az egy éves versenysorozat döntőjéhez
kapcsolódóan, 1992. szeptember 25-én ünnepélyes keretek között vette fel a
Széchenyi István Általános iskola nevet. A Széchenyi Alapítvány felajánlása
nyomán az ünnepségsorozat keretében az aulában elhelyezték Petró András gróf
Széchenyi Istvánt ábrázoló domborművét. Azóta minden tanévben szeptember 21-én
tartja az iskola az immár hagyománnyá vált Széchenyi-napot, ahol átadásra kerül
a Széchenyi emlékplakett és a város polgármestere által alapított vándorserleg.
1993 tavaszán pedig – Széchenyi halálának évfordulóján – leleplezték a két helyi
alkotó Deér Gábor és Deér Zoltán szobrát, amelyet a művészek felajánlása nyomán
a város adományozott az intézménynek.
Bősze István igazgató nyugdíjba
vonulásakor 1999-ben vezetési feladatok ellátásával Adorján Gyöngyit bízta meg,
akit 2000-ben az intézményvezetői pályázata alapján Bonyhád Város Képviselő
Testülete igazgatónak nevezett ki.
2000 szeptemberében az Oktatási
Minisztérium pályázata nyomán indult a Comenius 2000 program, melynek célja az
iskola fejlesztésére irányuló minőségbiztosítási rendszer kiépítése.
Az intézmény szakmai munkájának
elismeréseként a minisztérium „… A 2002. évi Közoktatás Minőségéért Díj
pályázaton oklevél elismerésben részesített intézmény a Partnerközpontúság Díj
kategóriában.”
A 2003/ 2004. tanévtől alapfokú
művészeti táncoktatás keretében modern tánc és kortárs tánc tagozat indult.
A 2005/2006. tanévtől az
intézmény a Tolna Megyei Általános Művelődési Központ Pedagógiai Intézete Tolna
megyei általános iskolai konzorciumi partnereként, mint Térségi Iskola és
Óvodafejlesztő Központ vett részt a kompetencia-alapú oktatás
programcsomagjainak tesztelésében az intézményi bevezetésben és a követő
intézmények részére az elterjesztésben.
A 2007/2008. tanévben az
igazgató személyét Bonyhád Város Önkormányzata az intézményrendszer
átszervezésével bízta meg, amelyet oktatási referensként látott el, ezért ettől
a tanévtől a vezetői feladatokat Szabó Béláné látja el.
Bonyhád
Város Képviselő-testülete döntése alapján az oktatási intézmények
átszervezéseként 2008. július elsejétől a Bonyhádi Oktatási és Nevelési
Intézmény (BONI) tagintézményeként működnek az iskolák. A Széchenyi István
Általános Iskolai Tagintézmény a Vörösmarty Mihály Általános Iskolai
Tagintézménnyel, a kakasdi Bezerédj Amália Általános Iskolai Tagintézménnyel
alkot intézményi egységet, s a művészetoktatás külön intézményegységbe került.
2011. július elsején megszűnt a BONI
Arany János Egységes Iskola. Tagintézményünk diákjai lettek a volt iskola 2-6.
évfolyamú osztályok. 28 tanulócsoportos, 750 fős iskola lettünk. Az
iskolavezetés a tanári kar támogatásával közös alapokra helyezte, az elfogadott
és támogatott pedagógiai koncepciót és szokásrendet. A hagyományokat
tiszteletben tartva egy közös jövőkép építésére szervezte meg a csapatmunkát. Az
egykori BONI Arany János Egységes Iskola archivált honlapja megtekinthető a
http://archiv.aranyjanosiskola.hu/ weboldalon.
Az iskola
szakmai műhelyként, a kistérség szakmai központjaként vezeti a Völgységi
Iskolaszövetséget, s a kompetencia alapú oktatás bázisiskolájaként mentoraival
részt vesz a tapasztalatok átadásában és a regionális szinten szerveződő
Kompetencia Központ munkájában.
BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY - Széchenyi István Általános Iskola
©2009
|